A kárpátaljai Nagyborzsova Beregszászhoz közel, az államhatártól néhány kilométerre található (A sorozatot Ancsin Gábor készítette az Index részére.)

info
×

A falu népessége 1485 fő, ebből 1460 magyar; a lakók 80 százaléka református, 20 százaléka görög- és római katolikus vallású. Az erős vallásosság és a határon túli magyarságra jellemző összetartás miatt a hagyományok tisztelete és jelentősége sokkal erősebb, mint az anyaországban. A húsvéti pászkaszentelés az ünnep egyik első mozzanata a falu görög katolikus közösségében

info
×

A kosárban pászka, sonka, édes túró, bor, házi kolbász és húsvéti tojás vár a szenteltvízre

info
×

A mise és szentelés után mindenki elindul haza. A fejletlen infrastruktúra, a töménytelen mennyiségű szovjet gépjármű, továbbá a régi szokások megőrzése miatt gyakorlatilag a '70-es évek magyarországi faluképe tárul elénk

info
×

A 40 napos böjtöt ma is szigorúan tartják öregek és fiatalok egyaránt. Az asztalon tormás cékla, pászka, kirántott hús, sonka, kolbász, házi bor

info
×

A szombati ebéd után kezdődik a tojásfestés, a festék klasszikusan vöröshagymahaj, a mintákat azonban a tojás köré feszített harisnya alá szorított levelek adják

info
×

A szomszédos Mezőváriban már vasárnap délután elindul a nagyok locsolása, ebben a faluban rendhagyó módon vasárnap éjjel zajlik a locsolás. A szokás eredetét, okát nem tudta senki megmondani

info
×

Fiúcsapatok járják éjjel az utcákat, gondosan szem előtt tartva a konkurens ifjak mozgását

info
×

Locsolás modern kiadásban, buliszettben, sok kölnivel, sok fiúval, éjjeli vígadalommal, amit a szomszéd szobákban alvó szülők jól tűrnek, itt ugyanis ez a szokás

info
×

Ez a fajta locsolás közelebbi nexust tesz lehetővé, mint a hagyományos nappali, hímes tojásos verzió

info
×

A hangulatot bármelyik budapesti házibuli megirigyelheti

info
×

A locsoló jutalma

info
×

A kicsik klasszikus húsvéti locsolása vasárnap reggel kezdődik. Sándor és Márk jó barátok, évek óta együtt járnak "locsolódni", kedvenc ajándékuk a hrivnya, átlagosan 50-70 lányt locsolnak meg

info
×

Az eladó lányok számára kimondatlanul is presztízskérdés a látogatók száma, van, akit csak 8-10 fiú, de van, akit 120 locsoló látogat meg. Íratlan szabály viszont, hogy a "foglalt" lányokhoz már nem jár annyi fiú, és az fiú aki már komolyan udvarol vagy barátnője van, nem jár el csapatostul "locsolódni"

info
×

Dóri 19 éves, Mezőváriban lakik, majd csak vasárnap este megy le egy szolid locsolkodásra szűk baráti körben a falu főterére, gyűjti a retró ruhákat, ezt az ünnepekre vadászta

info
×

Sándor jobb húsvétokon 100-120 hrivnyát (2000-2400 Ft) is össze tudott locsolni, sok órát töltenek a falu szisztematikus belocsolásával

info
×

Barnabás (8), Zsolt (8), Dominik (10) kedvenc ajándéka a csokinyúl, már reggel fél nyolctól úton vannak, délig már 30 tojást gyűjtöttek fejenként, délután 5-ig locsolkodnak

info
×

A locsolóvizek fajtája meghatározhatatlan, gyakorlatilag bárm,i ami folyékony, fújható és illata van, ideális "kölni"

info
×

Az elmaradhatatlan húsvéti "falatozás"

info
×
Using Format