Hajnal a Zách utcai trolitelepen. 2012. szilvesztere idején 84 húsz évnél idősebb jármű teljesített szolgálatot az elöregedett budapesti flottában.

info
×

Harminchét évnyi szolgálat után, 2012. december 31-én kivonták a forgalomból a ZiU–9-es szovjet trolibuszokat.Az egykor 174 darabos – a kivonásuk idejére 17-re zsugorodott – flotta matuzsálemeivel 2012-ben még a 70-es, 74-es, 76-os és 78-as járatokon utazhattunk. Mára azonban csak emlék maradt, a "szóló" szovjet trolikat több viszonylaton ugyanis csuklós járművek váltották fel. A Budapesti Közlekedési Központ azzal indokolta a 30 évnél régebbi ZiU-k forgalomból való kivonását, hogy a matuzsálemek további üzemeltetése gazdaságilag nem racionális. A szovjet trolibuszokat részben az idén Eberswalde-ból beszerzett használt, alacsonypadlós MAN trolikkal, valamint a meglévő Ikarus 412T és 435T járművek felújításával váltották ki. (A sorozatot Ancsin Gábor készítette a Hír24 számára.)

Az első ZiU-9-es 1975-ben érkezett Budapestre.

info
×

A buszok minden szempontból elavultak, az üléseken például nehezen fért el egymás mellett két felnőtt.

info
×

Húsz éve még száznál is több ZiU-9-es szolgálta Budapest tömegközlekedését, 2012 decemberében már csak 17.

info
×

A buszok az utasok szerint is nagyon leromlott állapotúak voltak.

info
×

A vezetőülés a sofőrök szerint kényelmetlen, a kezelőszervek az autózás hőskorát idézik és a féket bal lábbal kell kezelni.

info
×

A kivonásra került járművek között számos olyan busz akad, ami állítólag három millió kilométert futott.

info
×

Az elmúlt tíz év során is több esetben merültek fel kérdések a buszok érintésvédelmi hiányosságával kapcsolatban.

info
×

A kivonás melletti egyik érv a gazdaságtalan üzemeltetés volt: a ZiU-k helyébe lépő MAN járművek egy utasra vetítve fele annyi áramot fogyasztanak.

info
×

A BKV tervei között szerepelt egy hegyvidéki troli viszonylat megvalósítása is, erre a célra egy erősebb motorral ellátott trolit is vásároltak, a terv azonban nem valósult meg, a troli a továbbra is a pesti oldal utcaképét meghatározó típus maradt.

info
×

A szilveszterkor rendezett hivatalos búcsúztatóra sokan voltak kíváncsiak, a ZiU-k csurig teltek a másnaptól már csak emléknek számító típusra, a fanatikusok a Kőbányai troligarázsba is követték az utolsó járatot.

info
×

Viszlát ZiU!

info
×
Using Format